Néha hirtelen jön, és egy kicsit felpiszkál,
máskor settenkedik, pedig inkább aludnál.

Van, hogy rózsákat hoz, mint egy álom, körülvesz,
máskor földre teper, ó, micsoda káosz ez!

Tettre sarkall, lábad lendül, kezed alatt alkotás,
aztán lehúz, munka várhat, jöjjön hát a naplopás!

Életkora ismeretlen, másodpercek gyermeke,
nem figyelsz rá, megbántódik, észrevétlen pottyan le.

Máskor, mint egy hűséges eb, az utadon elkísér,
sok-sok évig veled marad, mielőtt nyugodni tér.

Kérdésekre választ ő ad, ha figyelsz rá, jól teszed,
döntés előtt, mérlegelve, tanácsot ad teneked.

De mit ő súg, ne hidd el mind, mert oly sokszor nem igaz,
lángra lobbant, álmodozol, kevés akkor a vigasz.

Máskor haragot kelt bennünk, nyugalmunkat elveszi,
messze visz a belső csendtől, szívünket megtéveszti.

Van, hogy szavakat keresünk, és ő csendben kinevet,
és a szót majd odasúgja, mikor nem is kell neked.

Életünket elkíséri százmillió fajtája,
nem mindegy, hogy a szeretet, vagy gyűlölet táplálja.

Megtanít beszélni, s aranyan hallgatni,
Tenni-venni, de ha az kell, mozdulatlan szobornak megmaradni.

Mosdasd meg őt szeretetben, és engedd letisztulni.

Láthatatlan, mégis tudod, ott van mindig benned,
hallgass rá, és figyeld meg jól, mit mond a szívednek!

Mondhatnám még, de a versnek íme itt a vége,
Örülök, hogy kitaláltad:
A GONDOLAT volt a megfejtése.

2026. október 26.

TM