Ó, hogy szalad az ősz...
Nagyon sok a dolga.
Segít neki a nap sugara.
Festegeti a tájat színesre,
Boldog tőle az ember szíve.
Ködök ereszkednek a tájra,
Harmatcseppek gyöngyként
Hullnak a pókhálókra,
Lábunk alatt levélszőnyeget terítve.
Búcsúzik az ősz sietve,
S én nem tudok betelni vele.
Szomorú a szívem, búcsúzni kell.
A tél már fújja a harsonákat,
Küldi hideget a határnak.
Sodorja a szél a falevelet,
Dideregve összehúzom a kabátom,
Búcsúzom, ha már búcsúzni kell.
Az ősz sietve elillan tova,
Egy utolsó csókot lehel arcomra.
Bágyadtan ragyog a nap sugara,
S ez az ősz is elszaladt mellettem.
Üzeni, lesz még kikelet,
Újra melegíti szívemet.
Ha ez az eltékozolt föld felenged,
S nem temeti be fáradt testemet.
Mosonmagyaróvár, 2015. október 8.
TM
