Vattacukor vagyok, rózsaszín álom,
puha felhő ring egy hosszú száron,
édes mosoly, néhány szép emlék,
egy csipetnyi varázs, egy falat vendég.

Kívülről könnyű, habos és légies,
de a lelkem néha bizony szeszélyes.
Egy napsugártól boldogan ragyogok,
egy könnycsepptől pedig elolvadok.

Van aki kóstol, aztán továbbáll,
van, aki mellettem egy kicsit megáll.
Van, aki nevet, ha rám talál,
s van aki érzi, hogy szívem mit rejt már.

Mert vattacukor vagyok, törékeny csoda,
az élet forgat, sodor ide-oda.
Néha a szél is könnyedén elfúj,
máskor a szívem ezer színben kigyúl.

Nem vagyok kemény, nem vagyok kő,
lelkembe könnyen beköltözik az erő.
De ha szeretnek, újra szállok,
és a szürke napok fölé rózsaszín eget álmodok.

Vattacukor vagyok, ilyen az életem,
édes a mosolyom, érzékeny a lelkem.
S ha egyszer elolvadnék a világ kezében,
maradjon utánam egy kis édesség a szívekben.