Ó, hol a dal mostanában?
Hol a szép dal áradása?
Mint a tenger suhogása.
Közös dal hova szálltál?
Otthonra te nem találtál.
Nem szól a dal az örömtől,
Lelkünkben dal nem dörömböl,
Nem dalolunk már a bánattól.
Bús kedvünk sem zeng a szótól,
Pedig régen szállt a dalunk.
Szállt örömtől, együtt vagyunk,
Szállt a dal a búbánattól.
Szívünk is belesajdult,
Eldaloltuk keservünket,
Hullattuk a könnyeinket,
Csend van, bíz mostanában.
Elhalkult a dal magában,
Nincs neki folytatója,
Elhalkult a magyar nóta.
Mert ki dalol, hangja felszáll,
Az Istennél mosolyra talál.
Száll az ének, fel az égig,
Lelkünk tőle megnyugszik.
Énekelj hát együtt velem,
Megjön így a kedvem,
Mindegy öröm, vagy bánat,
Szálljon az ének, adjon szárnyat.
Hallod ezt a dalt búsan?
Madaraknak is daloló kedvük van.
Nekünk dalolják boldogságát,
Itt a tavasz, meglelte párját.
Énekelj, ha szomorú vagy,
Énekelj szomorú dalt.
Csak csend ne hallgasson,
Ne engedd, szíved a bánattól meghasadjon.
Dalolj velem, együtt könnyebb,
Kórusban, csak úgy zengjed.
Megtanulsz megint örülni.
Daltól jó kedvre derülni.
Vagy hallgass, fordulj be,
Ne vágyj dalra, szeretetre!
Bús kedvedet ne törjed meg,
Szomorú lesz dal nélkül az életed.
Mosonmagyaróvár, 2013. április 14.
TM
