Esik az eső,
a végét nem érő,
kopog az ablakon,
lecsorog a fákon,
a falakon!
Kop, kop, kopog az eső, nem adja fel ő,
ma ő a nyerő!
Issza mohón az anyaföld,
hisz oly régen várta már
a csendes, áztató esőt,
nem vihart, a fákat tépőt,
házak tetejét rommá döntőt!
Megjött a várva várt eső,
és csendesen áztatja a földeket,
utcákat, tereket!
Bár idén kicsit későn jött
az égi áldás,
végeláthatatlanul esik,
és nincs megállás!
Holnap talán már újra kisüt a nap,
és minden jó irányba halad,
az égre csodálatos szivárvány szalad!
Boldog, aki látja s alatta elhalad,
teljesül a vágya és a szava is elakad!
Őszi eső tisztára mosta
a város poros utcáit, házait, s felfrissülve nézzük,
mily csodát tett az ég,
áldása földtől az égig ért!
Őszi színekbe öltözött a táj,
hát lásd,
hisz a látvány varázslatos
színkavalkád!
Sárga, vörös, rozsdabarna,
néhol egy kis zöld, mely még maradna,
de átveszi a barna az uralmat,
s a falevelek szépen, lassan
az őszi széllel karöltve, utoljára
még egy szép keringőt táncolva
lehuppannak az avarba!
Az éj sötét köpenyével a tájat
szép csendesen betakarta,
aludni tért az erdő, a falu,
a város apraja és nagyja.
Hajnali dér könnye csillog már
az avaron, és igazgyöngyökként gurul
szerteszét, várva, hogy felszárítsa őt a felkelő nap
első sugara!
Gyönyörű szépségű az ősz,
mely majd átadja helyét
a következő évszaknak, a télnek!
Élvezzük az ősz csodáit, amíg lehet!

TM