Én szép hazám, te szép Magyarország,
Kárpátok ölelésében ringó rónaság.
Ki látott még ilyen csodálatos tájat?
Ha rád nézek, mosolyog az orcád,
Nagy folyóid, hegyeid, dombjaid átkarolják.
Szép formádat kék szalagként részekre szabják.

Hömpölyög jókedvében tested minden folyója,
Felsorolni is sok, de legnagyobb a Duna és Tisza.
Fodrozódik habja, hol harsogva,
Én szép hazám, Kárpátok ölelnek,
Harctól, támadástól ők is védenek.
Szorgos nép lakta mindig e tájat,
Munkára termett nép, szépíti orcádat.

Irigykednek rád más országok népei,
Nyugalmad hol keletről, hol nyugatról
támadás éri.
Az hírlik rólad, te vagy a föld szíve,
Rád vigyáz a Kárpátok ölelése.

Ó, én szép hazám, te szép Magyarország,
Büszke a lelkem, ha gondolok rád.
Nem találni párod sehol a világon,
Szeretlek én, más honba nem vágyom.

Lengő búzatáblád ringatja a szellő,
Hegyed, s dombod oldalán érik a szőlő.
Sárga napraforgótenger fordul a napra,
Boldog énekével száll az ég felé a pacsirta.

Tengerünk a Balaton, vízében fürdik a nap képe,
Ködfüggöny száll fel a kék égre.
Nádirigó fütyül, hangját kieresztve,
Nádasban költi a fiókáit a hattyú ölelkezve.

Csendes eső öntözi szép tájaidat,
De néha dörög az ég is, ha nagy benne a harag.
Vadjaid az erdőn, mezőn megélnek,
Békés nyugalomban zajlik az élet.

De mi történt népeddel, vándorútra keltek,
Hódolnak nagyokat a kihasználó nyugatnak.
Csak reméljük, egyszer ismét hazatérnek,
Kóborló lelkük megpihen, s örül az ölelésnek.

Én édes hazám, én el nem hagynálak,
Itt örülök igazán napkeltének, napnyugtának.
Szép tájaid életem során bejártam,
Munkám gyümölcsével sorsod jobbulását vártam.

Itt akarok megpihenni ölelő karodban,
Itt ringasson el a föld örök álomban.
Lelkem itt szálljon fel Isten elébe,
Számot adván, mit tettem érted,
Fogadjon magába örökre a Kárpátok ölelése.

Mosonmagyaróvár, 2018. május 15.

TM