Ha újra megszületnék, csak az erdő csendje lennék,
Édesanyám mellől én soha el nem mennék,
csak ülnék harmatcseppként az öreg tölgy levelén,
s minden hajnalban ott ragyognék Édesanyám kezén.

A gyökerek meséjét hallgatná ő mosolyogva, némán,
s én a széllel írnék levelet számára minden áldott sétán,
ősszel levél képében hullanék le elé,
ő lehajolna értem, s én örökké kapaszkodnék belé.

Ha újra megszületnék, a fény útjára lépnék,
s a jó Istentől én csak tényleg annyit kérnék,
Édesanyám élete legyen hosszú, akár a nyár dala,
s napfényben ragyogjon gyönyörű ősz haja.

Tenyerébe unokái arca sokáig simuljon,
évei közt béke, s a remény viruljon.
Az idő ne vigyen tőle semmit el,
millió örömöt, s mosolyt adjon neki,
melyre minden szív majd mosollyal felel.
Éljen meg szép öregkort boldogan otthon,
mint a százéves bükkfa csendben ott a dombon.

Csak azt kérném még, hogy a mosolya örök legyen,
s én az erdő csendjeként mindig várnám ott fenn a hegyen,
hosszú életéért cserébe elég annyi nekem,
hogy csak a lombok susogása őrizze a nevem.

TM