Fájdalmakkal teli, megfáradt lépések
A kánikulában ballagó percek
Az időm már lassan nekem is lejár
Ledőlök kimerülten egy üres padra.

Sajgó térddel és bokával szenvedve
Várnám, hogy rákérdezz erre újra
Korábban ez zavart és restelltem
Évek óta senki sem érdeklődik már.

Gépies lények, telefonokat nyomkodva
Észre sem vesznek, ügyet sem vetnek rám
Talán nem is létezem, csak gondolatban
Lebegve lézengek itt is csupán.

Rohannék újra a szemközti parkból
A kocsiúton keresztül feléd
Mint mikor leszálltál a régi buszról
Szatyrodban mindig akadt valami jó.

Hallgatnám soká a kedves hangod
De sajnos nincs hangszálad már
Válaszolnék rá, de nem hallanád
A beteg füled sem létezik már.

Mosolyognék boldogan újra Rád
A szomorkás szemeid sem találni már
Mint régen, átölelnélek ismét, 
De piciny tested is csak egy emlék.

Leáll egy busz, amire felszállok
Nem integethetsz felém
Az ablakunk élettelenül, üresen áll
Párkányod és a pókhálót csak az eső mossa már.

Koldulnék néhány pillanatot Tőled még
Talán örömöt is okozhatnék Neked
Lassan kint elhallgat a süvítő szél is
Apró emlékeim többé nem adja meg az ég.

Dunakeszi Auchan, 2026.  július 6.

TM