Szárnyaszegett turulmadár,
Hova akartál repülni?
Nem tudsz már te a nemzetbe
Újra lelket adni.
Sorsod elől nem tudsz menekülni.
Átokkal fogant életed sora,
Mint a magyarok élete, mostoha.
Útban volt-e a szárnyad
Egy senki ember fiának,
Hogy ily csúnyán veled elbántak?
Letörték, vagy tolvajoknak
Hoztad kegyetlen üzenetét?
Mindegy, ki volt az.
Rútul meggyaláztak.
Jelkép voltál csak a hazának.
Nincs már szárnyad sem
Neked, a nemzet turulmadarának.
Mondja meg valaki, miért vagy útban?
Miért magyarázzák múltunk a rosszban?
Mert mi voltunk Európa közepén?
Mindig minket áldoztak a hadak mezején.
Bűnösnek kiáltották mindig a nemzetet!
A magyar szolgálta mindig a keresztet.
Pedig jó ember a magyar,
Csak nem tűri jármát.
Rálicitált ármányoknak hadát.
Átokkal van sújtva,
Egymásra ne találjon.
Ne fogjon össze bajban.
Magyar-magyar ellen kiabáljon.
Mikor veszitek észre magatokat?
Nem segít az semmit,
Ha bántjátok a turulmadarat.
Ellenség nevet csak rajtatok.
Nézzétek, megint marakodnak a magyarok.
Békével kellene élni egymással,
Nem juttok előre a marakodással.
Szívetekben a gyűlölet vert tanyát,
Ha bántjátok ismét a haza madarát.
Szállj madár, turulmadár,
Messze idegenbe új hazát keresni.
Nemzetünk madara voltál, de nem érdemli,
Míg egymás szívét ekként keseríti..