Jártál-e a hansági réteken?
Érezted-e a friss széna illatát?
Hallottad-e a sárgarigó énekét?
A pacsirta egekig szálló dalát

Láttad-e a lépdelő gólyapárt?
Gondoltál-e arra, a kakukk mit kiabál?
Figyelted-e a halak táncát?
Gyönyörködtél-e a tavirózsa láttán?

Fújta-e arcodat pirosra a szellő?
Sirályok röpte melengette-e szíved?
Hallottad-e a nád susogását?
Ökörszem párjának mit üzen?

Láttad-e az aranyló nap bukását,
Mikor a látóhatáron megpihent?
Vártad-e, hogy a pirkadat eljő?

S mikor néma csend honolt a tájra,
Aludt a lent, hallgatott a fent,
Csak az éjszakát várta...
Egy-egy kuvik szólt csak a sötétben,
S a szíved ver idebenn.

Friss szénából vetettél ágyat,
A mennytakaró csendben betakart.
Mások álmát te is vigyáztad,
Ha új nap virrad, ne legyen szomorú.

Mert ki-e tájba egyszer beleolvad,
Elvarázsolja valami selymes illatú.
Nem tud, nem akar menekülni,
Az élmény örökre fogva tart.