Nem írok, nem tudok,
elsápadt előttem a fehér papírlap,
félnek, remegnek bennem a szavak,
ha kimondom, zavart tekintetek fogadnak.
Valami véget ért.

A szép szó mindig halk volt és szelíd,
mert nem vágyott másra, csak megpihenni,
békés szívekben visszhangra lelni,
mint emberi lelkek között lüktető, élő híd.

Megfordult a szél, vagy tán az egész világ.
gyülölet ömlik, bosszúvágy,
irigység csihol gúnyt,
vádat, rágalmakat,
ártatlant pusztít a rosszindulat.

Menekül a csend, a szerető szó.
Kifordult az ember önmagából,
már a harangszó is suttogó,
a szép szó titkolni való,
imában elrejteni való.
Ha megmarad istenfélő,
talán így, lehet még túlélő.

Előttem a sápadtfehér papírlap.
Kint május bont lila - sárga szirmokat
szavak helyett éneklek virágokat
arany napsugárral lejtem táncomat,
és az ecsetet festékbe mártva
elmenekülök egy másik,
mesebeli, szép világba.

2026. május 5.