Hol a szép dal áradása,
Mint a tenger suhogása,
Közös dal hova szálltál,
Otthonra te nem találtál.
Nem szól a dal az örömtől,
Lelkünkben dal nem dörömböl.
Nem dalolunk már a bánattól,
Bús kedvünk sem zeng a szótól.
Pedig régen szállt a dalunk,
Szállt örömtől, együtt vagyunk.
Szállt a dal a búbánattól,
Szívünk is belesajdult.
Eldaloltuk keservünket,
Hullattuk a könnyeinket.
Csend van bíz mostanában,
Elhalkult a dal magában.
Nincs neki folytatója,
Elhalkult a magyar nóta.
Mert ki dalol, hangja felszáll,
Az Istennél mosolyra talál.
Száll az ének fel az égig,
Lelkünk tőle megnyugszik.
Énekelj hát együtt velem,
Megjön így a kedvem.
Mindegy öröm, vagy bánat,
Szálljon az ének, adjon szárnyat.
Hallod ezt a dalt búsan,
Madaraknak is daloló kedvük van.
Nekünk dalolják boldogságát,
Itt a tavasz, meglelte párját.
Énekelj, ha szomorú vagy,
Énekelj szomorú dalt...
Csak csend ne hallgasson,
Ne engedd, szíved a bánattól meghasadjon.
Dalolj velem, együtt könnyebb,
Kórusban, csak úgy zengjed.
Megtanulsz megint örülni,
Daltól jó kedvre derülni.
Vagy hallgass - fordulj be,
Ne vágyj dalra, szeretetre.
Bús kedvedet ne törjed meg,
Szomorú lesz dal nélkül az életed.
Mosonmagyaróvár, 2013. április 16.
TM
