Fuss tél, szaladj, nehogy itt maradj,
vásott gúnyád már végleg elszakad.
Láttam az erdőn, szemedben, hogy fél,
mert nyomodban lohol a tavaszi szél.
Nem úr a fagy sem a pataknak partján,
megtört a jég a vizeknek torkán.
Amerre lépsz, csak sár és barna folt,
s elolvad mind, mi tegnap fehér volt.
Szaladj csak, vidd a zúzmarás csendet,
a fény most ver majd köztünk új rendet.
A Nap arany ostora az égre csap,
virág nyílik, sok pillangó szárnyra kap.
Hóvirág harangja vígan újra kondul,
az élet a földben álmából megmozdul.
Fuss tél, szaladj, ne nézz soha hátra.
Hiába is néznél, nincs már maradásod,
a tavasz ült helyetted a virágos fákra.
TM