Már egy hete csak a halálra gondolok,
mert az óra ketyeg, kopog,
kaszája csillog, frissen élezve,
mintha csak egy állásinterjúra érkezne.

Belép a szobába, körbenéz komótosan,
de én még egészséges ember vagyok,
mondanám neki, rossz a cím, elnézte,
én élek, próbálja a szomszédnét, ő kissé rogyott.

De nem felel, sosem volt beszédes,
mintha rendet tenne, csak suhogtat,
először azt hittem, bemelegít,
a levegőt vagdossa, közben mutogat.

Már látom, milyen nagy formátum,
nem kapkod, ez a szakmája,
fekete köpenye libben, mint egy reklám,
kezében koszorú, lehet egy akció mintája.

Ha szólhattam volna, mondom neki halkan,
ráérsz még, nem ég a világ,
de már tudom, ő sose késik,
csak mi hisszük, hogy nyílik még virág.

TM