Mint szétgurult gyöngyöket,
keresem a szavakat,
rímekbe szedegetni
sorokat, versszakokat.

Elhagynak, elfogynak,
ide-oda bújnak,
régiek szaladnak,
és jönnek az újak.

Összegyűjtöm végre
a rejtőzködőt, ami várt,
csillog a fényben
az, mi rám talált.

Némelyik kopott,
más még szinte él,
s ahogy rendezem,
a csend is mesél.

Vers lesz belőlük,
lélegző, igaz hang,
nem erőltetem,
úgy jó, ahogy van.

Mikor hinném,
kész van, megáll,
egy új gyöngy koppan
halkan a gondolat falán.

Lehajolok érte,
a szót nem bánom,
szétszórt csendjében
az újat találom.

Így lesz egyre kerekebb,
jó hogy, itt maradtál,
nem keresek többet
kósza pillanatnál.

TM