Két világ határán,
csendes félhomályban,
Isten titka lüktet anyai palástban.
Nem csupán test a testedben,
hanem templom lett a kelyhed,
hol ez égi szikrát magadban meglelted.
Aranyfényben fürdik benned,
ez álmodó parány,
mint egy fénylő csillag, ő egy éji talány.
Szelíd kezed fészek, óvó, puha börtön,
hogy e kicsiny lélek békében felnőjön.
Sorsotok, szívetek egybeköt,
átível időn, téren s világok között.
Nem csak vér a véredből,
lelkedből is fakadt,
a legszebb virágként nyílik,
pont szíved alatt.
Várja már a hajnalt, a tágas világot,
hogy valóra váltsa álmod,
ahogy azt kívánod.
Mikor felsír végül, boldogan karodban tartod,
megérted, nincs is szebb nála e Földön,
s örömkönnybe borul drága anyai arcod.
TM