A tél már napok óta makacsul kapaszkodott a városba. A fák csupasz ágain dér csillogott, a járdákon pedig apró jégszilánkok ropogtak minden lépés alatt. Mária mégis úgy érezte, mintha valami meleg, puha burok venné körül. Talán a tegnapi tánc miatt — vagy talán azért, mert a születésnapja után még mindig ott vibrált benne az a sok szeretet, amit kapott.
   A konyhában lassan párolgott a teája. A bögréből fahéj illata szállt fel, és a gőzben, mintha apró fények táncoltak volna. Mária elmosolyodott.
   — Na, ez már valami — mondta magának. — Ha a Facebook nem is működik rendesen, legalább a teám tudja, mi a dolga.
   A telefonja ekkor rezdült meg. Egy ismeretlen szám villogott a kijelzőn.
   — Már megint valami hívogatós csoda — sóhajtott, és hagyta, hadd csengjen ki. Az utóbbi napokban többször is próbálták hívni, de ő már megtanulta: nem minden csörgés hoz jó hírt. A jó hírek általában csendben érkeznek.
   A teáját kavargatva kinézett az ablakon. A kertben, amelyet annyira szeretett, a rózsabokrok csupaszon álltak, de a föld alatt már ott lapultak a tavasz titkai. Mária mindig hitt abban, hogy a természet tudja, mikor kell újraélednie. És valahogy ő is így működött.
   Aznap délután úgy döntött, sétál egyet. A levegő hideg volt, de tiszta, és a nap alacsonyan járt, hosszú árnyékokat húzva a házak elé. Ahogy elindult a megszokott útvonalán, a gondolatai lassan kisimultak. A lépései ritmust vertek, mintha valami halk zene kísérné.
   A parkban, ahol gyakran találkozott a barátaival, most csak néhány ember sétált. Mária leült egy padra, és hagyta, hogy a csend körülölelje. A fák között átszűrődő fény olyan volt, mintha apró, aranyló magok hullanának alá - és hirtelen eszébe jutott a Magvető, akiről nemrég olvasott egy történetet.
   „A remény nem tűnik el. Csak idő kell, hogy kicsírázzon.” A mondat úgy simult a szívéhez, mint egy meleg kendő.
   Ekkor valaki megérintette a vállát.
   — Mária néni, maga az? — szólalt meg egy fiatal nő.
   Mária felnézett. A lány arcán ismerős vonások derengtek.
   — Te jó ég… Rózsa vagy? — kérdezte, és a hangjában meglepetés és öröm keveredett.
   A lány bólintott.
   —  Igen. Tudja… a családfakutatás miatt jöttem haza pár napra. És gondoltam, elsétálok ide, hátha… nem is tudom… hátha találkozom valakivel, aki emlékszik még a nagyanyámra.
   Mária szíve megdobbant. — Hogyne emlékeznék. Havasi Rózsa… olyan volt, mint egy tavaszi zápor. Hirtelen jött, nagyot csattant, aztán minden zöldebb lett utána.
   A lány elnevette magát.
   — Pont így mesélték róla otthon is.
   Ahogy beszélgetni kezdtek, valami különös, finom szál szövődött közöttük. A múlt és a jelen összekapcsolódott, mintha a családi történetek, a régi fényképek, a táncok, a születésnapok, a bosszúságok és a derű mind egyetlen nagy, élő szövet részei lennének.
   Rózsa végül így szólt:
   — Tudja, Mária néni… néha úgy érzem, mintha a világ túl gyors lenne. Mintha elveszítenénk valamit útközben.
   Mária elmosolyodott.
   — A világ mindig gyors volt. Csak mi lassultunk le egy kicsit. De ez nem baj. Így legalább észrevesszük a fontos dolgokat.
   A lány elgondolkodva bólintott.
   — És maga szerint… van remény?
   — Drága gyermekem — felelte Mária, és a hangja olyan volt, mint a téli napfény — ahol élet van, ott remény is van. Néha elbújik, néha késik, néha megtréfál minket… de ott van. Mindig ott van.
   A lány szeme megtelt fénnyel.
   — Köszönöm. Erre most nagy szükségem volt.
   Ahogy elváltak, Mária még sokáig nézte, ahogy Rózsa alakja eltűnik a fák között. A szél ekkor megmozdította a levegőt, és a fény újra táncolni kezdett körülötte. Mintha valaki láthatatlan kézzel hintette volna szét a remény magvait.
   Mária hazafelé menet úgy érezte, mintha a világ egy árnyalattal világosabb lenne. A telefonja újra rezdült, de most csak legyintett.
   — Majd később — mondta mosolyogva. — Most fontosabb dolgom van.
   És ahogy belépett a házába, a konyha melegében, a teája illatában, a csendben, amely nem üresség volt, hanem otthonosság, tudta: a remény tényleg ott van. Nem kívül, nem a hívásokban, nem a képernyőkön.
   Hanem benne. És azokban, akikkel összekapcsolódik az útja.

2026. január 14.