1. fejezet – A békés mező

A nap lassan emelkedett a farm fölé, aranyszínű fénybe borítva a domboldalt. A birkák békésen legelésztek, fejüket lehajtva, mintha soha nem is létezett volna más világ, mint a fű és a kerítés. A gazda messziről küldött zsákokat, tele takarmánnyal és pénzzel, hogy a farm szép maradjon. A birkák hálásan bólogattak, de valójában nem tudták, hová tűnik a sok zsák, miért kopár a mező, és miért érzik egyre soványabbnak magukat. A kerítésen túl azonban valaki figyelte őket: a farkas. Nem ellenséget látott bennük, hanem alattvalókat.

2. fejezet – A farkas belép

A kerítés megnyikordult, és a farkas lassan átlépett rajta. Bundája fényesen csillogott, szemei magabiztosan villantak. „Halljátok, birkák! Én vigyázok rátok. Nélkülem nem maradnátok életben. De cserébe mindenből nekem jár a legjobb falat.” A birkák összerezzentek, majd lehajtott fejjel átadták a legszebb gyapjút, a legdúsabb takarmányt. A farkas elégedetten mosolygott: „Mostantól én mondom meg, mi a rend ezen a farmon. Ha jól viselkedtek, építek hatalmas akolt a mező közepére, és sínen futó etetőket a kerítés mellé. Mert nekem ez a hobbim.”

3. fejezet – A rókák ügyeskedése

Nem sokkal később megjelentek a rókák. Ravasz mosollyal közeledtek, hízelgő szavakat suttogtak: „Milyen bölcs vezér vagy, farkas!” A farkas elégedetten hallgatta őket, és engedte, hogy közel kerüljenek. A rókák közben ügyesen elcsentek egy-egy tojást, egy darab sajtot, vagy a gazda által küldött pénzes zsákokból néhányat. Lassan a rókák kezébe került a farm mindennapi élete. Ők döntötték el, ki kap enni először, ki marad a sor végén. A birkák soványodtak, de a rókák bundája fényesedett, szemeik csillogtak.

4. fejezet – A kutyák rendet tartanak

A farkas tudta, hogy az üvöltés önmagában nem elég. Így hát maga mellé állította a kutyákat. A kutyák erősek voltak, foguk éles, ugatásuk harsány. Ha egy birka panaszkodni mert, azonnal ráförmedtek: „Csend legyen! A farkas tudja, mi a jó nektek.” A rókák gyakran adtak nekik falatokat, cserébe a kutyák szemet hunytak az ügyeskedéseik felett. Így mindenki jól járt – kivéve a birkákat, akik egyre soványabbak lettek, és félelemmel teli bégetéssel követték egymást.

5. fejezet – A farm lepusztulása

A mező lassan kopárra fogyott. A birkák gyapja ritkás lett, bégetésük fáradt. A gazda újabb zsákokat küldött, de azok sosem jutottak el hozzájuk: a farkas bundáját fényesítették, a rókák kincseit gyarapították, a kutyák jutalmát biztosították. A farm közepén stadion emelkedett, a kerítés mellett kisvasút rozsdásodott. A birkák értetlenül nézték, miért kell mindez, amikor a fű elfogyott. „Ez mind értetek van” – üvöltötte a farkas. A rókák mosolyogtak, a kutyák ugattak, a birkák lehajtott fejjel bégettek.

6. fejezet – Az üvöltés

A farm már alig hasonlított önmagára. A birkák soványak voltak, a pajta roskadozott, de a farkas bundája fényesen csillogott. A farm közepére állt, felemelte a fejét, és diadalmasan üvöltött: „Na ugye! Nélkülem nem tudnátok élni. Ez nem hanyatlás, hanem különleges rend. És ne feledjétek: nem ti fütyültök, hanem én üvöltök!” A rókák bólogattak, a kutyák ugattak, a birkák bégettek. A farm sorsa eldőlt: a közös otthon, amely valaha mindenkié volt, most a farkas üvöltésének visszhangjától zengett.

2025. november 26., szatirikus novella

Valóban van ilyen? Vagy csak a véletlenek játéka?