Tavasszal, kopasz ágaikon tele rüggyel,
ha megtelik a környék madárfüttyel,
langyosan simogató napsugárral,
a nyíló ibolya illatával.

Nyáron, amikor lombja hűs árnyat ad,
patak csobog a levelek alatt,
és minden ösvény titkokkal telik,
szorgos szülők fiókáikat etetik.

Ősszel, ha tűzpirosra vált a lombok színe,
hogy a földet színes szőnyeggel szője,
a köd lassan átjár a fák között,
mint varázslatot rejtő szürke függönyök.

Télen, ha hó borít mindent csendesen,
álomba merül kora esteken,
havas ágak közt, ha látni a napot,
mely gyémánttá varázsolja a fagyot.

Mikor legszebb hát az erdő,
ha meleg, vagy ha didergő?
Bárhol, bármikor, ha figyeled,
szépségét csendjében megleled.

TM