Nem is tudom, hányszor néztem
tükörbe úgy reggelente,
hogy magam mellett láttalak.
Csak én mozdultam, és te néztél,
míg lassú, kacér mozdulattal
magamra nem öltöttem
puha pillantásodat.

Nem is tudom, hányszor történt,
kávémat készítettem el,
és ahogy a habot vertem,
szívdobogva úgy éreztem,
kezed kezemen pihen,
s ajkad a vállamra
csendben csókokat lehel.

Nem is tudom, hányszor szóltam,
fel az Égbe sóhajtoztam
a nevedet nagy titokban,
a szelek szárnyára bíztam,
és te máris itt termettél,
mint egy angyal, körbevettél,
úgy vigyáztad léptemet,
visszasúgtad nevemet.

Nem is tudom, hányszor élem
újra ezt a szerelemet.

2025. október 26.

TM