Amikor a hársfa illatában valami megremeg,
amikor a rigó esti dalára nincs felelet,
amikor a felhő fejed felett lopva úszik el,
és a napnyugta bármily szép, már nem érdekel,
mert szíved összetörve,
ezer szilánkja lüktet ujjbegyedben,
nem ölelheted őt, helye üres melletted.

Minden duettből hiányzik szólama,
rakosgatod holmiját, de nincs hova.
Szavadra nem figyel a világ,
úgy érzed, létednek itt már nincs otthona.

Megtűrt magány és elvárt beletörődés,
nincs, aki meghallja az özvegyek csendjét,
a világ csak a zajban leli örömét.

Fájó magány, szomorú beletörődés,
viseled mosollyal.
A hársfa illatában valami megremeg,
a rigó esti dalára nincs felelet,
a felhő fejed felett lopva úszik el,
és a napnyugta bármily szép, már nem érdekel.

A csendre a csend magányt lehel.

2025. augusztus 3.

TM