Ma megint az életről gondolkodom.
     Mondjuk, egyetlen napról. Amikor felkelek, imádkozom, rendbe teszem magam és a környezetem, reggelit készítek, reggeli közben elolvasom a híreket, a leveleimet, megválaszolom és elküldöm üzeneteimet, mosogatok, beindítom a mosógépet, kávét készítek, visszaülök a géphez, kortyolom a kávét, keserűcsokikockát majszolok hozzá, négyet, talán írok egy verset, mert motoszkál bennem egy gondolat, egy érzés, összeírom, mit kell vásárolnom, bekészítem a pénzt a csekkek befizetéséhez, átöltözöm utcai ruhába, kencefice, fülbevaló, hátizsák, benne két szatyor, hogy majd a súlyt kiegyensúlyozva cipeljem haza, posta, gyógyszertár, piac, cipekedés, kirakom a gyümölcsöket a tálcára, sajtot, tejfölt, felvágottat a hűtőbe, kenyeret a kosarába, átöltözöm cicanadrágba, pólóba, papucsba, kiteregetek, csinálok egy egyszerű ebédet, mondjuk, lecsót, ebédelek, mosogatok, beszélek néhány családtagommal, barátommal telefonon, van, akinek írok, visszaöltözöm az utcai ruhába, meglátogatom a húgomat a kórházban, beszélgetünk, beszélek az orvossal, ha szükséges, a nővérekkel, a hosszú hazaúton telefonálok a családnak testvérem hogylétéről, hazaérve, megmosakszom, átöltözöm, várom haza nagyfiamat, beszélgetünk, hallgatom, ahogyan zongorázik, vacsorázunk, filmet nézünk, imádkozunk, beülök a számítógéphez, levelezek a családdal, barátaimmal, megnézek egy filmet, nagyon későn fürdőszoba, az ágyban még olvasok, elalszom.
     De alvás előtt elgondolkodom, mit éltem át ma? Mi történt, mi volt ma jó és rossz?
     És arra jutok, hogy életem mókuskerekében, ami csak engem érint, lényegtelen.
     A valódi élet az, amiben nem csak a fizikai testem és az értelmem vesz részt.
     A valódi életet lelkem éli, és mindig kapcsolódik valakihez. Imáimban Istenhez, kimondott vagy leírt szavaimban az emberekhez.
     És bár bizonyára vannak közöttünk, akiket kielégít önmaguk társasága, mégis, ez mindannyiunkkal így lehet.
    Hiszen Isten sincs egyedül. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek közösségében létezik és ebbe a szeretetközösségbe hív minket, ezzel tanít minket az egymáshoz tartozásra, az egymásért élésre. Hogy részt vegyünk egymás életében, kisebb-nagyobb ajándékai legyünk egymásnak.
    Köszönlek Benneteket, akik olvassátok soraimat és tudtok együtt örülni és szomorkodni is velem. Együtt a szeretetben.

2025. augusztus 27.

TM