Álmos szép szemével
nyújtózkodik a nyár,
hajnalban a Naptól
búcsúcsókot vár.
Készülni kellene,
de nincs semmi kedve,
virágos nyoszolyán
még szunnyadni szeretne.
Sajnálattal néz a
hulló falevélre.
A búsan készülődő
nyár-vidám fecskékre.
Szellővel üzen az ősznek,
hogy várjon még!
De az ősz visszaüzent,
már megrakta bőröndjét.
Aztán duzzogott is:
- Épp itt az ideje,
indulok, mert ez a
természetnek rendje!
*
Nem jó neheztelni,
még két évszaknak sem.
Útnak indultam hát,
hogy ezt rendbe tegyem.
*
- Kedves vagy csodás nyár,
nagyon nagy érdemmel,
de az ősz is jönne
csillámló derekkel.
Ha te visszatartod,
megáll a körforgás,
tavasz után téged
mindenki szívből vár!
*
Mentem az őszhöz is,
de nem figyelt reám.
Éreztem, hogy tudja
nélkülem is dolgát.
*
- Kedves vagy, Őszanyó,
érdemed szintén nagy.
Leszüretelsz mindent,
mit érlelt a nyári Nap.
Soroltam volna még,
de jobban tudták nálam,
vígan egyezkedtek,
s én szedtem a lábam.
Nehogy megmutassák,
hogy merre van a házam!
*
Aztán elindultam,
magamban nevetve,
tudhatnám, hogy nem
folyik a víz visszafele.
Az idő nem állhat meg,
csak ne szóljak bele!
Csendben mosolyogtam,
csak arra gondolva,
bizony, ha hallgatok,
bölcs maradtam volna...
*
Újfehértó, 2025. augusztus 18.
TM