Fájdalom koszorúba fonva
/Török Mihályné-Bazsó Gizella/
+2018. augusztus 19.
Hát elmentél te is, a többi után sorban,
Tegnap még üzentük,
„Szeretlek gimnazista” korunk óta.
Cikolasziget-Mosonmagyaróvár
Közötti utad hányszor leróva.
Hány koszorút kötöttél
Szeretet virágokkal fonva.
Hány boldog percet okozott
Virágcsokraid kötve.
Hány megírt szalag hirdette,
Most és mindörökre!
Hát elmentél te is, mint a többi, sorban,
Hulló, fájó könnyeink koszorúba fonva.
Emlék marad már csak szép hangod a kórusban.
Ölelő karod mindig osztálytársaid visszavárva.
Hiába nyílik már szép virág a kertedben,
Elbúcsúztál tőlük, elmentél csendben.
Sirat téged családod, barátod, könnyeik zápora.
Ígérjük, nem felejtünk soha.
Kedves osztálytársunk, mily jó volt a kedvünk,
Csínytevéseinken mily sokat nevettünk.
Gyermek, majd felnőtt kórusokban zengett szép hangod.
Itt hagytál minket csendben, szívünk nem vigasztalod.
Lehet-e a szív fájdalmát virágkoszorúba kötni?
Lehet-e egy jajszóval búcsút venni?
Elmentél csendben, ahogy éltél, s nem vigasztal senki.
Hulló könnyem utánad nem lehet letörölni.
Búcsúzom, s búcsúzni fáj,
Szerető családod vigaszt nem talál.
Életed útját szerető szívvel bejártad,
Barátaid mindig örömmel visszavártad.
Tudom, az égi angyalok kórusában helyet találsz.
Éneklik neked az alleluját.
Isten veled, hozzád, s majd találkozunk, jó barát.
ÁMEN.
Mosonmagyaróvár, 2018. augusztus 19. +
TM
