Léptem még bizonytalan, halk,
mint akit a múlt még visszatart,
de valami bennem újra mozdul,
mint a fény, ha hajnalban kifordul.

Nem felejtek, csak helyet hagyok,
a seb is él, de már nem ragyog,
megtanultam, nem jó végleg eltemetni,
elég, ha hagyom, és tovább tudok menni.

A csend már nem fáj, csak simogat,
az árnyék mögött új színt nyitogat,
nem kell tudnom, merre visz az út,
elég, hogy létezem mozdulatlanul.

Mosolyt nem kérek, csak békét belül,
egy napot, mi nem szalad, csak elcsendesül,
ez lenne hát az új kezdet talán,
egy szelíd igen az élet oldalán.

TM