Az idő bennem egyre nagyobb űrt ás,
morzsolja csontom hatás, ellenhatás,
már minden perc veszély, próba, kihívás,
a végső mentsvár lesz az áthárítás.
Én semmiért nem voltam, vagyok hibás,
mert minden rossznak oka Te vagy és más.
Ha épp nem passzol ruhámon a szabás,
vagy csókomban kihűlt már a tűz, parázs,
és szerelemünkben fogytán  a varázs,
a kertben megszúrt egy, gonosz, vad darázs,
a kocsim is öreg, rozsdás az alváz,
szétszéledt a gulya, részeg a csordás,
nem hallik égig, a kutyaugatás,
kabátomon foszlik, szakad a varrás,
szívem hűti fagy, tavaszi havazás,
lelkem kínozza a gyűlölet-marás,
térdem merevíti csont és porckopás,
apad a tetterőm és az akarás,
dadogok, írásom macskakaparás,
nincs bennem becsvágy és igényes tudás,
nem érdekel más csak a pártoskodás,
kapaszkodóm a tagadás, szakítás,
majd ha leterít az utolsó csapás,
kész a vád, a jól bevált áthárítás,
csak Te vagy az oka és valaki más.

Minden lerázok ártatlan magamról,
az önvád másokra így átbarangol,
ha nem lesz majd hang és nem serceg a toll,
utolsó vádharang vajon kiről szól.

2014. március 16.