Mindhiába ragyog a tavaszi napsugár,
Szívemre jeget fú a zord idő.
Jégcsapok takarják már,
De reménykedek, a meleg nyár eljő.
Dideregve fázom.
Messze a túlparton a tavaszi táj.
Betakarom szomorú szívem.
Ne sajnáljon senki, valami fáj,
Pedig vártam a tavaszi napot.
S eljött, nem késett, ragyogott.
Oly messze a Badacsonyi táj,
Nem érek el oda soha már.
Túlparton az ismerős hegyek.
Oly szép volt a baráti szeretet.
A déli partra sem jutok el,
Hol ifjúságom sellőként énekel.
Távolságokat csak lelkem rója.
Nincs csónak, mi átevez
Egyik partról a másikra.
Csak képzeletem lengedez.
Itt állok a déli parton.
Talán már itt sem állhatok,
Szép emlékeim befagytak,
Hiába kutatok régi barátokat.
Elmentek ők szépen, csendben,
Szél zörgeti utánuk a kaput.
Az én lelkem is indulni készül,
Hisz bánatban itt bőven kijut.
Maradnék még, ha nyújtanád kezed,
De a hűvös valótól fel nem ébredek.
Jégcsapok ülték meg szívemet,
S a meleg napsugártól én fel nem ébredek.
Mosonmagyaróvár, 2014. május 10.
TM
