Suttog a sötét egy régi dalt,
szavakból sző emlékezést,
csend ölében pihen a vágy,
abból épít tündérmesét.

Elvisz rég nem látott tájra,
kitár rozsdás kapukat,
visszahoz elveszett évet,
mutat elhagyott utakat.

Kerget fura áradatként,
letapasztja lábadat,
börtönbe zárja a lelked,
kitépdesi szárnyadat.

Álmot sző az éjszakában,
amit egyszer eltemettél,
csillagszemet idéz eléd,
amit soha nem feledtél.

Játszik veled, kacag rajtad,
ha felébredsz, kiabálsz,
úgyis tudja, az álmokba
minden éjjel visszavágysz.

TM