A nap már elbújik,
fáradt a fény is,
sötét bársonyként terül az éj,
s vele gyengéden
Rád terülök én is.
Csillagok gyúlnak,
mint apró szemek,
titkokat suttog a csend,
megrezzenek.
Közben fogom szorosan kezed,
együtt oly jó Veled.
Kéz a kézben,
sok édes éjben.
Mintha egy horgony lenne
az élet viharában,
kapaszkodok belé,
mint levél a fába,
egy szeles, hűvös őszi éjszakában.
Érzem a bőröd lágy melegét,
s ez számomra örök menedék,
lépjünk halkan az éjen át,
s közben hallgassuk a csalogány szép éji dalát.
Régen, emlékszem,
nem kellett szó,
a csend beszélt helyettünk,
a két lélek táncolt,
s szerelmesek lettünk.
Az éj ölelt minket körbe lágyan,
s úgy érzem, ezzel beteljesült
minden földi vágyam.
Kéz a kézben az úton Veled,
miközben mosolyogva csillog a szemed,
míg csak tart az élet,
s a halál álmából fel nem ébred,
szívünk egy ütemre dobog véled.
Ez a mi erőnk,
szeretetünk, mi hatalmas,
s történetünk, mi örök,
mit életünk varázsszőnyegén,
köszönöm, hogy ketten együtt Veled,
évek óta szövök.
TM