Mért loholjak vágyam csalfa képzetében,
S a valóság csapdájában mért merüljek el.
Mért higgyek a világ önző, hazug felében,
Mikor a világvég itt van egészen közel.

Igaz vágyak hazug bolondja lettem,
Megírt a sors, gyűrött, rongyos lapon.
A mondat végén a pontot kerestem,
Szoborrá meredtem repedt talapzaton.

Szádhoz hajoltam, csókot láttam ott,
Lennék lelked hithű, igaz szerelmese.
Csapdát állítottam akkor ott legott,
Nem figyeltem, s én léptem bele.

TM