Túl a virágos réten, egy hatalmas kerek erdő közepében egy száraz falevél alatt, takaros házacskájában lakott az erdő tündére.

Az volt a dolga, hogy vigyázzon az erdő lakóira, és tegyen igazságot közöttük, ha véletlenül összevesztek.

Nem volt dolga az erdőben, mert az erdő lakói jól megfértek egymással. Mindenki tette a dolgát. Reggel felkeltek, megmosakodtak, a gyerekek elmentek az erdei iskolába, a felnőttek meg dolgoztak

Csodás volt az élet az erdőben. Az állatok szerették is otthonukat. Aki itt lakott, az soha nem kívánkozott máshová.

De egyik nap reggelén favágók jöttek, és vágni kezdték az erdő fáit. Az állatok nagyon megijedtek. Féltették otthonukat. Nem akarták, hogy a favágók kivágjanak minden fát. Kétségbeesésükben elszaladtak az erdő tündéréhez.

– Kedves erdő tündére, légy szíves segíts, mert a favágók vágják az erdőt, félő, hogy kivágnak minden fát, és nem lesz, hol lakjunk.

Az erdő tündére kinézett a házacskája kicsi ablakán, és látta, hogy a kis erdei tisztáson ott tolongtak az állatok, várva a segítségét.

Mindenki félt, még a legerősebb állat is féltette az otthonát, mert a favágók szerszámai ellen tehetetlenek voltak.

Eleinte az erdő tündére is tanácstalanul álldogált a szobácskájának ablakánál, de látván az állatok elkeseredettségét, elhatározta, hogy bármi áron is segít nekik.

Összeszedte minden bátorságát, és elindult a favágókhoz. Amikor odaért, a favágók éppen neki akartak állni, hogy kivágjanak egy hatalmas tölgyet, amelyben az öreg Uhu apó odúja volt.

– Várjanak, várjanak, kedves favágók! Ne vágják ki azt a nagy tölgyet!

Először a favágók nem tudták honnan és ki szól hozzájuk. Körülnéztek, de nem láttak senkit. Azt hitték, hogy csak a szél susog a fák között. Újból felemelték a fejszéjüket, hogy kivágják a hatalmas tölgyet, de akkor az erdő tündére megint kérte őket.

– Kegyelmezzetek meg az erdőnek! Az erdő sok, szegény állat otthona. Ha kivágtok minden fát, nem lesz hol lakniuk.

Fűben az erdő tündérét a favágók vezetőjének kisfia vette észre.

– Édesapám! – kiáltotta – Nézzék csak ott lent a fűben az a kicsi lányka, szól hozzánk!

Eleinte a favágók nem látták az erdő tündérét. Amikor meglátták, nagyon elcsodálkoztak.

– Milyen aranyos leányka – mondogatták – Ki vagy te?

– Én vagyok az erdőt tündére, és arra kérlek bennetek, hogy ne vágjatok ki minden fát az erdőben, mert azokban és azokon lakik sok állat. Azok az ők otthonaik.

A favágók vezetője mérgesen összeráncolta homlokát, és mondta:

-Ne nehezítsd meg dolgunk! Mi azt a parancsot kaptuk, hogy vágjunk ki minden fát, mert a méltóságos úr eladja a kivágott fát jó pénzért. Ezt a hatalmas tölgyet ő saját maga jelölte ki. Sajnálom, de nem tudunk figyelemmel lenni Uhu apóra, majd keres magának máshol lakóhelyet. Na, emberek dolgozzunk, estére ki kell vágnunk ezt az erdőt!

Ekkor a favágók vezetőjének kisfia apja elé állt, és kérte:

– Édesapám, bizonyára van valamilyen megoldás, hogy megmeneküljön az erdő, és ne kelljen szegény Uhu apónak és az állatoknak elhagyniuk az otthonukat. Kérlek, segíts!

– Kisfiam, nagyon szívesen segítenék. Tudod, én is nagyon szeretem az erdőt, de sajnos nekem is a méltóságos úr parancsol. Övé az erdő, és megparancsolta, hogy vágjunk ki minden fát.

Az erdő tündérének a szeme felcsillant.

– Mi lenne, ha kicsit odafigyelnétek a fakitermelésre, és nem vágnátok ki minden fát. A kivágott fák helyébe fiatal fákat ültetnétek, hogy évek múltával is maradjanak erdők a földgolyón. Így az állatoknak is megmaradnának az otthonaik.

– Kicsi tündér, ezt mi favágók jól tudjuk. Nem minket kellene meggyőznöd, hanem a méltóságos urat, aki elrendelte az erdő kiirtását. Nem hallgat a mi szavunkra, úgy tesz, mintha ott sem lennénk. Reggel ki adja a parancsot, és ha nem teljesítjük azt, akkor mindenkit elbocsát, és idegen favágókat hozat, akik majd végrehajtják a parancsát. Nem tudom, mit tehetnénk, hogy az erdő megmeneküljön.

– Édesapám, – kérlelte a kisfiú az apját – találj ki valamit! Te olyan okos ember vagy, hogy mindenre tudsz megoldást. Az erdő tündére is segít ebben neked.

Az erdő tündére biztatóan bólogatott a kicsi fejecskéjével, mintha csak azt mondta volna: „Én kész vagyok mindent elkövetni, hogy az erdő megmeneküljön a pusztulástól.”

– Mit tegyünk? Mit tegyünk? – törték a fejüket a favágók.

Sokáig semmi okosat nem tudtak kitalálni. Tanácstalanul álldogáltak a nagy tölgy körül.

Végül Uhu apó is elődugta a csőrét, és kíváncsian megkérdezte:

– Mi ez a nagy sokadalom a lakásom előtt?

Az erdő tündére mindent részletesen elmesélt Uhu apónak.

-Hű a teremburáját! – ijedt meg Uhu apó – Akkor nekem nem lesz lakásom? Évekig keresgéltem, amire ezt a jó kis odút megleltem. Tudjátok, mit tegyünk?

– Mit? – kérdezte mindenki egyszerre.

– Menjünk el a méltóságos úrhoz, és beszéljünk vele.

Mindenkinek tetszett az ötlet, és az erdő tündére összehívta az állatokat., hogy mindnyájan látogatást tegyenek a méltóságos úrnál

A méltóságos úr nagyon elcsodálkozott, amikor meglátta a közeledő állatsereget a favágókkal. Nem tudta elképzelni, hogy miért jönnek, mit akarnak tőle. De rosszat sejtett, és ezért azonnal hívatta az embereit, hogy kergessék el a hívatlan vendégeket. Az állatok olyan sokan voltak, hogy a háznál lévő emberek megijedtek tőlük. Félelmükben mind elszaladtak, és a méltóságos úr egyedül maradt.

Az erdő tündére elébe ugrott, és ellenkezést nem tűrő hangon követelte, hogy állítsa le az erdő fáinak a kivágását.

A méltóságos úr megpróbált tiltakozni, de minden szó, ami elhagyta az ajkát süket fülekre talált.

Az állatok érezték a bennük rejlő erőt, kiabálásukkal elnyomták a hangját és a szarvasokkal az élen nyomulni, kezdtek a háza fele. A madarak felrepültek a háztetőre, és ott csipkedték a cserepet, de úgy hogy az, mint a záporeső hullni kezdett a háziak nyakába.

– Ha neked nem számít az otthonunk, mi sem kíméljük a tiédet.

Méltóságos úr jobbnak látta menekülésre fogni a dolgot, és nyakába szedte a lábait, meg sem állt a világvégéig, ahol már az ördögök várták. Felrakták egy fatalicskára és egyenesen a pokolba, szállították.

Amikor ezt látták az állatok és a favágók, visszaballagtak az erdőbe. Ott mindent részletesen megbeszéltek a jövővel kapcsolatban. Megegyeztek, hogy csak az öreg és beteg fákat vágják ki, de azok helyébe is mindig újakat ültetnek, hogy még sok száz év múlva is legyenek erdők a Földön.

A favágók vezetőjének a kisfiát beíratták egy erdészképző iskolába, aki majd a tanulmányai elvégzése után gazdája lesz az erdőnek.

Az erdő tündére visszament a kicsi házacskájába, és most már nyugodtan hajthatta álomra a fejét, mert az erdő biztonságban volt, nem kellett attól tartani, hogy mohó, pénzéhes emberek kivágnak minden fát, és nem lesz hol lakniuk az állatoknak.

Addig örülj, amíg nem kell előjönnie az erdő tündérének, mert ez azt jelenti, hogy az erdő nincs veszélyben!

(Kép forrása:internet)