Eltelt egy kis idő ezután az esemény után, amiről írtam, és pár nap múlva az előző életem sebeit vették le, az olyan volt, mintha rétegenként lenyúzták volna rólam a bőrt. De inkább nem részletezném.
Barátnőm kivitt egy kis időre magával Németországba gyógyulni, erősödni, de ott a hegyek és folyók szelleme vette fel velem a kapcsolatot. Nem értettem, de hatalmas energiamozgások voltak körülöttem. Örültem volna, ha legalább ott ilyen nincs. Viszont ott, mivel nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, így elkezdtem köveket festeni, amiben segítséget is kértem, és leraktam ottani útvonalaimon. Érdekes, ott értették az energiákat, és igen, aszerint jó páran segítettek is. Igaz, fizikai síkon nem láttuk egymást, de nyilván így is működött, és ez a kő utána nekik valami jót hozott.
Ő az a barátnőm, akinek adtam át azokból a tudásrendszerekből, ami felszínre jött belőlem, vagy kaptam univerzumon keresztül is. Tudtam, hogy ő nem élne vissza ezekkel a dolgokkal. Nyilván először magamon próbáltam ki ezeket. Több részletében a magam tempójában, hisz volt, ami derült égből esőt, villámokat szórt. Na igen, itt be is igazolódik, amit a régi öregek mondtak, amilyen az ember, olyan az időjárás is. Bennem akkor még rengeteg düh is volt. Szóval nem is csodálom a hatásfokát. Azóta nem próbáltam, de az nagyon letisztított valamit. Nála nyilván más hatásfoka volt.
Amikor visszatértem onnan, akkor megmozdult valami a talpam alatt, és annyit mondott, Isten hozott újra Magyarországon.
Nem épp földrengés hatásfokainak tudható volt be az a "megmozdulás", mindenesetre meglepődtem.
Nehéz volt magamtól megtanulni ezeket a nyelvrendszereket is, és sok minden mást is. De talán az segített, hogy befelé indultam el, miután teljes értetlenséggel álltam szembe.
Lehetne még ezekről írni, lenne is mit, de talán ennyi épp elég. Nagyon nehezen dolgoztam fel ezt az egészet. Hagyom békésen elmenni. Akármiért is történt.
TM