Szerelem lángja lobbant fel szívemben,
Égeti, perzseli testemet, lelkemet.
De ma nem kínnal égek!
Ez a szerelem felemel az égig... érzem.

Ez a szerelem éltet, erőt ad a mában,
Hiszen eddig oly nehéz utakon jártam.
De most lüktet a vérem, a szívem dobbant,
Csak ő kell - de mindenkitől - napról-napra jobban.

Mert a keze érintése, az az édes csókja...
Olyan ölelése, mint a legboldogabb óra.
Szembe nézve, kitárul a lelke,
S felragyog előttem az ő összes kincse.

Mosdat illatával, teste melegével, s
Ha csak hozzá érek, felpezsdül a vére.
Eddig halottként jártam, nevettem sírva,
De ma boldogabb vagyok, mint valaha voltam.

Csak egy perc az élet, de most örök!
Hisz' bennem él a vágy, s az öröm.
S örök létemre áldást hoz suttogása,
Az ő szívének énérettem minden dobbanása.

Budapest, 2025. január 19., Körmendi Rita festőművésznő alkotásához írt versem

TM