Mikor lecsukódik két szemed,
valami ismeretlen kéz vezet,
s úrrá lesz rajtad a képzelet.

Halkabban ver a szív is,
mikor a messzeség elhalványul,
s hallod, valami hív is.

Lassan álom száll szemedre,
mint egy könnyű kis madár,
ráül szempilládra remegve.

Látod már amott azt a másik világot?
Már csak egy vékony kis vonal választja el
a képzeletet, s a valóságot.

Itt megtehetsz bármit,
ha az álmok kapuját kitárod,
s gondolataidból a külvilág zaját kizárod.

Én is, évek óta őrzök egy álmot,
sokszor az álmok taván csónakba szállok.

Szépen ringatózok a tavon,
s elsodor az álom messze,
mint a csónakot a víz, de hagyom.

Előjönnek a vízbe zárt világok,
mint tavasszal az erdei virágok.

Én alámerülök,
s egy víz alatti csodavilágba kerülök.

Növények közt, vízitündérek mosolyogva,
hívogatva úsznak,
amott a tófenéken teknősök,
s rákok kúsznak.

Ringanak mindenfelé színes halak,
mint a távolban a hínárfalak.

Ez a gyönyörű világ teljesen magával ragad,
ha nem ébredek fel,
képzeletem örökre itt marad.

Felnézve látom a holdat,
s a víz tetején,
ahogy a sok csillag fénye még táncolgat.

Bejárnám az egész tavat,
de egy éjszaka alatt nem szabad,
mert több titkok nem marad.

Lassan a hajnal jön el,
már érzem az ébredés közel.

Felkapaszkodok vissza a csónakra,
az álom többi részét meghagyom holnapra.

Ez az én visszatérő álmom,
éjszakánként csónakkal a hold ezüst útján,
az álmok tavát járom.

TM