Isten tenyerén gyöngyszeme a világnak,
Alkotó éveimben, tervezőként bejártam.
S boldog voltam, szép arcát láthattam.
Szülőföldem, Kisalföld, a Hansággal,
Ő állította meg régen a törököt, a tatárrajt.
Nyögtük bíz a hadakat, védtük a hazát
Osztrákok uralmától, zártuk a határt.
Kiskoromban, szöges drót és aknazárak,
Kerítésbe font átkok.
Azóta már szélkerekek járnak,
Új szelet, új áramlatot diktálnak.
Délalföld szívem egyik csücske,
Szeged, Röszke, Majsa, Kiskőrös környéke,
Hol az emberek testvérek maradtak,
Míg meg nem jelentek széthúzó hatalmak.
Debrecent s Nyírséget sokat látogattam.
Jó barátokra munkám során találtam.
Volt itt öröm, dal is bátran.
Álltak a gabonasilók, szárítók széles határban.
Alföldi tájon repdesett a lelkem.
Ha délibábot, gulyára, túzok kiáltásra leltem.
Máskor a hömpölygő Dunát, Tiszát csodáltam,
Közöttük de sok szőlőt, lengő rónát láttam.
Tanyák körül pezsgett a munka.
Idegent csak a komondor ugatta.
Munkás kéz az is akadt bőven.
Kukorica, napraforgó intett a nagy mezőben.
És én jártam a vidék úttalan útjain.
Hol villany, hol telefon tervezése vitt.
Boldog voltam, hogy alkothattam valamit,
Ami édes hazán, s az embereken könnyít.
Zala megye dombok halma,
Mindig jóért munkálkodva,
Pécs és Sopron hűség városba is visszatérve,
Tervezésből ki nem hagyva,
Jeleimet ott is megmutatva.
Budapest szép fővárosunkban,
Sok évet ott munkálkodtam.
Szebb lett, több a fény, örült a lelkem,
Harang hangját most is hallom délben.
Balaton tükrében mosolygott a nap,
Meg-megcsillantotta alkotásaimat.
Kultúrházat, kórházat, iskolát terveztem,
A szeretet vitt előre, hogy alkotó lehettem.
Északon a hegyek ormán
Szőlő virult, édes hazám.
Ribizli és eper halma
Lankákat boldogan betakarta.
Így ismertem meg, édes hazám, orcád.
Az emberek szorgos munkáját.
Öröm volt a találkozás,
Épült, szépült ez az ország.
Az idő elszállt, mentünk tova,
Volt tanulás, ének, dal és muzsika.
Mindenki tette dolgát,
Csak a lusta, s irigy látta kárát.
Mivé lettünk, hova mentünk?
Világgá szaladt dolgos népünk.
Akik maradtak is, sokat civakodnak,
Irigység üli szívükben a hatalmat.
Nem lesz így jó, térjünk észre!
Értékünk elvész, másé földje!
Késő lesz már összefogni!
Édes hazánkat siratni!
Remény hal meg utoljára.
Kérjük Istent hazánk oltalmára.
Remény, hogy fiaink ismét visszatérnek.
Nem fogy el a Magyar Nemzet!
Mosonmagyaróvár, 2021. május 19.
TM
