Lakat a házon, eldőlt a kapu,
nem áll már előtte anyu és apu,
senkinek nem kell a vén diófa termése,
ezt zengi egy kicsi madárka meséje.
Visszavette a természet a kertet,
nem találni benne a szép epret,
nem mosolyog vidáman az almafa,
rozsdásan lóg ágán az elhagyott kiskapa.
Baromfiház is itt volt valahol,
de a kakas már az égben udvarol,
malac sem túrja orrával a földet,
csak a verebek törik meg a csöndet.
Kispad a ház mellett, hol a szomszédokkal ültek,
együtt szomorkodtak, vagy jókat derültek,
törött lábát nincs, aki visszarakná,
régi színét sincs, aki visszaadná.
Virágoskertben a sárga rózsafa
pompázik, mint egy színes kócbaba,
körbefutott pár száraz fatörzset,
szabadon az égig rajtuk így törtet.
Leveszem a rozsdás lakatot,
egy kicsit a házban matatok,
semmi nincs már, mi fontos nekem,
de a pöttyös bögrét elviszem velem.

TM