Megállunk még egy percre.
Indulnunk kell, vissza Budapestre,
de mielőtt a balkon ajtaját bezárjuk,
és kallantyúját betörésmentesre csavarjuk,
még bögrénkből az utolsó csepp kávét kiisszuk.
Aztán egyszerre nézünk bögrénk hűlt helyére,
az asztalra, a viaszosvászonra,
rajta a világítótoronyra.

Átkarolsz, és csibészes mosollyal szád szélén
elmerengsz a viaszosvászonra festett táj képén.
És már mesélsz is arról, amit még csak te látsz,
- Ez a mi házunk -  súgod,
derekamat magadhoz közelebb húzod.

Szemünkben új csillagok születnek, veled nevetek,
és már egymás szavába vágva, kacagva mondjuk
rögtönzött mesénket:

- A nagy ablakos a műterem, hogyha festünk, sok fény legyen!

- Gyerekeink a toronyban laknak, hogy messzire lássanak.
            Nem látszik a képen minden ablak, heten vannak!  
- Nem járnak iskolába, mindent tőlünk tanulnak!

- A kisház lesz a vendégeké, a hableányoké és sziréneké!
- De jóbarátok is jöhetnek, fogunk nekik halat, hogy jóllakjanak!

- Mi a műteremben alszunk, lesz franciaágyunk,
            hintaszékünk és sok vánkosunk, és nem fog fájni a derekunk,
            éjjel-nappal zenét hallgatunk! Sőt, táncolunk!

- A nappalink legyen a csillagos ég, fenn a torony tetején!
            Lift sem kell, kávédat repülve felviszem én,
            a sirályok hátán szárnyalok…

 - Míg integetnek neked az angyalok,
            befonom a Nap sugarait, hogy hajadba tűzzem aranyait.
            Csillagot keverek hozzá, holdakat és a rét virágait!

- Szavaidat szívemben őrzöm,
           míg füvet nyírsz, én az ebédet főzöm.
           A zöldség a kertben megterem,
           de a húst hozzá honnan vegyem? 

- Lesz egy vitorlásunk, a partra kihajózunk, minden piacot bejárunk,
ha akarunk, hét tengert körbevitorlázunk, világot járunk,
de ó jaj, mindjárt indul a vonatunk!

Míg hazafelé utazunk, egyre csak mosolygunk,
ó, milyen gazdagok vagyunk!
Viaszosvásznunk a szekrényben összehajtogatva őrzi álmunk!

2024. október 7.

TM