Levelet írtam az angyaloknak,
gömbölyű betűim sorban elgurultak,
hajasbabát kértem, pislogót,
hogy fésülgethessem, énekeljek neki altatót.

És eljött a várva-várt pillanat!
A baba nem volt a fa alatt.
Az angyal rólam elfelejtkezett?
Praktikus angyal volt, nem érzelgős,
álmom helyett hozott egy cipellőt.
Legalábbis azt hittem, az van a dobozban,
csalódásom csak nőtt, ahogy kibontottam,
egy barna bakancspár nézett rám mordan,
megvallom, nagyon szomorú voltam.

Elteltek lassan az ünnepek,
a bakancsok pilinszka lábamra kerültek.

Nem gondoltak arra ott fent az angyalok,
hogy én nem cipőre, hanem babára vágyok?
Reggelente, mikor a bakancsot felhúztam,
a hosszú fűzőjét jól összegubancoltam,
szorosra kötöttem és mérgesen néztem,
hogy néz ki egy lányon? – Most is csak ezt kérdem.

Nem ez volt az álmom, a színe is barna,
bumfordi az orra, semmi dísz nincs rajta.

Köveket rugdostam, pocsolyába léptem,
akármit csináltam, nem ment tönkre mégsem.
Addig gondolkodtam, míg ki nem eszeltem,
a következő télre szép csendben kinőttem.

Levelet nem írtam többet angyalomnak,
mert rájöttem, nem rám, szüleimre hallgat.

2023. november 27.

TM