Fáradt ma az esti holdvilág,
az ég peremén botorkál,
szobámba bekukucskál,
vigasztalást talál.
Csillagtalan ma az éjjel,
de jött egy vigasztaló jel,
érzem, a szerelmem neked is kell.
Öledbe kuckózok most, kedvesem,
ringass engem, édesem,
ez olyan jó énnekem,
már nem fáj semmi sem!
Hozzád simulok most csendesen,
s te átölelsz kedvesen,
nem kell a szó, érezzük mindketten,
lubickolunk a szerelemben!
Hunyd le a két szemed,
én érzem a lángoló szerelmed,
kezed simogat, mint a tollpihe,
eláll lélegzetem tőle.
Körülöttünk vibrál a levegő,
testünket elönti a lángoló hő,
magával ragad a vágy,
vár minket a vetett ágy.
Gyűrődik a lepedő, sikolt a kéj,
beteljesül a szenvedély,
édes izzadságcseppek gurulnak szerteszét,
boldogan ölelkezve adnak új reményt!
Szálltunk az éteren át kézen fogva,
eltűnt a rút világ a múltba!
Egymást el nem engedve,
lassan visszatérünk a jelenbe!
Szeretni szerelemmel oly csodás,
nincs hozzá fogható semmi más!

2024. december 4.

TM