Egy szomorú tavaszi nap.
Életem, mint ég és föld, kettészakadt.
Akkor volt, hogy utoljára láthattalak.

Elmentél, messze vittek.
Hogy visszatérsz,
benne oly sokan hittek.
Köztük drága húgom, s én is, vártalak nagyon haza.
De nem jött más, csak egy fekete autó, s vele a gyász.

Összetörtem, az ablaknál zokogtam,
hogy mi történik, azt fel se fogtam.
Nemsokára temetéseden álltam.
Hozzád úgy odavágytam.
Láttam, ahogy koporsód leeresztik a sírba.
Ott álltam én is a sok ember közt sírva.

Nem hittem el, hogy ez megtörténhet.
Miért tesz velem ilyet az élet? Álmomban többször a temetőben jártam.
Hogy egyszer szembe jössz velem, de sokszor vártam.

Nem jöttél többé már sajnos soha.
Gondoltam, az élet mily gonosz, s mostoha.
Itt maradt számomra arcodnak utolsó húsvéti gyönyörű mosolya.

A szívemben azóta ezzel a nagy csapással élek.
Még remélek!
Mert tudom, találkozunk, s ugyanúgy mosolyogni fogsz.
Mikor majd én!
Hozzád visszatérek.

TM