Valaki messze ment, vissza se nézett.
Itt hagyott egyedül szenvedni téged.
Lábnyoma még ott maradt az udvaron,
mikor belelépett a sárba.
Amit majd elmos az eső,
s vele elmúlik lelked szomorúsága.

A kilincsen még meleg a kéznyoma.
Utána rohannál, de nem tudod, hova.
Valaki messze ment, vissza se nézett.
Az a valaki, lehet, meg sem érdemelt téged.

Ha elment, hát elment, vissza nem jön többé.
Szívednek, tudom, szokatlan,
de meg kell tanulnia,
nem tart minden örökké.

Valaki messze ment, vissza se nézett.
Ha ezt meg tudta tenni.
Az a valaki, igazán, nem is szeretett téged.

Aki szeret, az udvarig se jutna,
ott nem látnád nyomát.
Mert már az ajtóban,
keze mikor a kilincs felé nyúlna,
szíve parancsolna megálljt.

Így hát, valaki messze ment, vissza se nézett.
De ez már ne is érdekeljen téged.

Jön majd olyan, kinek nem az udvaron a sárban,
hanem szívedben lesz oly beleégett nyoma,
amit nem hogy eső, özönvíz se mos el soha!

Valaki messze ment,
ő meg tudta tenni, s mégis szíved
sosem fogja feledni.

TM