Kerestelek az alkonyi elárvult pillanatban,
A horizontra feszült vöröslő csendben.
Kutattalak összekuszált magamban,
Az időbe veszett véges végtelenben.

Kerestelek bizonytalan mozdulatomban,
Álmomban még fogtam sosem volt kezed.
Láttalak elsuhanni meghalt pillanatomban,
Hol egykor tényleg téged szerettelek.

Kerestelek a megcsalt tegnapokban,
Még láttalak valahol a remény-lő mában.
Egykor ott voltál néma hallgatásaimban,
De nem láttalak sehol a holnaputánban.

Itt hagytad nekem a falakra írt csendet,
Körbevesz a megvakult, fojtogató sötét.
Valami itt tart, és már tudom, nem enged,
Pedig végső utamra menni kellenék.

Most a temetőben sírhalmomon állok,
Nézem, ahogy horizontjába siet a Nap.
Elindulok, hol várnak rám új világok,
Majd írok neked, ha ott megtaláltalak.