Időapó már nagyon öreg volt,
Homlokán táncoltak a ráncok.
Leballagott az égből a földre,
Megnézni a rábízott világot.

Látott ifjakat, aztán véneket,
Vállukon ott a cipelt kereszt.
Kortyonként itták a perceket,
Várták, hogy velük majd mi lesz.

Időapó osztogatta az időt,
Batyujából percet és az órát.
Mikor fogytán volt, hozott megint,
Kinek-kinek érdeme szerint.

Álltam és vártam soromra,
Időapó egyre csak haladt.
Mire hozzám ért, batyujában
akkor már semmi sem maradt.