Véletlen, vagy genetika? Isten ajándéka.
Úgy történt, hogy kisebbik lányomat a születésnapomon hoztam a világra harminc éves koromban. Férjemmel együtt örültünk az egészséges kisbabánknak, de a dupla születésnap  még boldogabbá tett bennünket. 
Ez azóta is így van minden évben, mintha ikrek lennénk. A 2003-as év azonban mind közül kiemelkedő emlék marad az  egész család számára. 
A leányom 35, én 65 éves voltam, ketten lettünk száz évesek, mint édesanyám is, ha élne. Mindketten éveink számának megfelelő piros rózsacsokrot kaptunk.
Tortánkon is ugyanannyi gyertyaszál égett, mikor édesanyámról is megemlékeztünk. Az ő hiánya könnyeket csalt szemünkbe, de megértettük, hogy az ő lelke is itt van köztünk, és ez ünneplésre méltó, neki is ezzel örömöt okozunk. Kettőnk rózsacsokrából hatalmas csokrok csokra állt össze, és az ünnepi asztal közepére állítottuk egy öblös vázába.
A száz szál gyertyát közösen fújtuk el. Vége-hossza nem volt a gyerek és ifjúkori emlékek felidézésének, amelyek mind igazak és szépek voltak. Unokáimnak igaz mese dédmamájukról, amit nem felejtenek el soha.
Kettőnk születésnapjának egybeesése egy őszi vers írása alkalmával újabb, a természettel és Istennel kapcsolatos összefüggésre ébresztett. Az őszi vetésű, októberben vetett búza a következő év júliusában érik be, aratható. Ugyanígy az októberben fogant gyermek júliusban születik a világra. Mi július 23-án születtünk. Továbbfűzve a tényeket, a bibliában tanultakból az utolsó vacsora jutott eszembe. Jézus kenyérrel és borral kínálta az apostolokat.
"Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem."
Bornál: "Igyátok, mert ez az én vérem."
A mi hazánk, a hegyeket kivéve, a homokos dombvidék bor, a hatalmas Alföld fekete lösz talaja pedig búzatermő terület. Isten itt hagyta testét nekünk, amely minden kincsnél többet ér, szent a mi hazánk!

2024. február 28.