Hahaha! Milyen mókás vagyok én!
Ahogy az élet fütyül, úgy táncolok rég.
De úgy táncolok, csak úgy ropog a járásom,
Egy-egy füttyentésre földön kúszok-mászok.

S mint ahogy az élet vígan fütyörész,
Megkeserítvén engem neki táncolék.
Ez a tánc már szétszaggatja szívem s
Lelkemet, mint tépett ruhát, magam előtt nézem.

Tánc, tánc, táncika... Járjad "Én" a táncot!
Hajolj erre, hajolj arra, el a fénysugártól.
Ej, csak táncolj, táncolj, egyre még tovább,
Mert az élet füttyével tovább babonáz.

Megigéz e fütty, vele jaj, de mélyen oda,
oda, odavág, s mondá:
Jobbra, balra fordulj, rázd a végtusád!
Bábu vagy te, erre-arra lépj,
Míg elnémul a fütty, s véget ér a lét.

Elsuhansz innen, hol tánckirálynő voltál,
Hol minden füttyszóra báli ruhát kaptál.
Fekete színüktől bánat hullt reád,
Szívedet a gyász késsel döfte át.

Lassú, lassú, lassú, lassú tánc,
Táncolok én még, hol más lesz a világ!
Táncolok én ott pillekönnyű táncot,
Keringőt járok majd, hol már nem fájnak az álmok.

Budapest, 2024. február 21.