Oh, mennyire vágyom utánad,
ki érzékeim pázsitjára
terítetted le asszonyi éned,
s léptél erre a bűnös világra,
és betakart az árnyad.
Beborított immáron a remény,
és az üres, néma hajnalok
megteltek mind veled,
mert lényedből vagyok,
ezt megadták az istenek.

Vágyom bűneidre,
hogy itt vezekeljek,
égjek a pokol bűzös
romjaiban, de hát teérted teszem,
te démoni angyal, ki
csókoddal ölsz, s téped
szívem apró darabokra.

Tán oly sokat akarok,
mikor kiforgatom neked
az égben guruló lánggyújtó napot,
és azzal csiholok tüzet,
és ellopom neked a holnapot?
Bátortalan szavaimba zárlak,
benned fordulnék, mint kulcs a zárban,
és folyton csak téged innálak,
míg tested hullámzó zugaiba
merülnék el, és fuldokolva
kérnélek, hagyjál beléd halnom.
Temess engem ringó csípőd
s kebled tüzes selymeibe,
hogy sejtjeim veled egyesüljenek,
mert csak így kaplak meg,
s leszek a mindened!