Sötét az éj,
vadul fúj a téli szél,
szívem mégis szép tavaszt remél.
Elmúlik majd a tél,
s rügy fakad a fák hegyén.
Te újra jössz felém,
ideülsz csendben mellém.
Átölelsz gyengéden,
szeretettel kedvesem,
itt maradsz örökre már velem.
Elhozod a boldogságom,
amelyre oly régen vágyom.
Én édes szerelmem,
te vagy a reményem,
a mindenem nekem!
Meghitt estéken verseket olvasunk,
Petőfi Sándort, József Attilát,
Ady Endrét, Arany Jánost,
Radnóti Miklóst és a többi géniuszt,
kiért ma is rajongunk!
Isszuk verseik csodás rímeit,
csodáljuk varázslatos szókincseit!
Így szép az élet,
feledve mindent, mi bánt,
a sok ránk rótt gondot,
felejtsünk el mindent, ami rossz volt.
Szeressük egymást,
hisz szeretni oly jó,
ha szeretnek, és ha szerethetsz.
Még rázza a fákat a november végi szélvihar,
ágak törnek, sírnak a fák,
ruhájukat a szél letépte már.
Hajnalban már apró hópihék táncára ébredtünk,
könnyű testük táncolt a szélben,
kecsesen libbentek egy képzeletbeli,
csodálatos zene ütemére.
Csillogó testük elillant, amint földet értek,
csak apró, pici vízcsepp marad belőlük, amint leértek.
Várlak kedvesem téli szélben, hóesésben,
tavasszal, a virágos réten,
benne vagy örökre a szívemben.
Szeretlek, kedvesem!

2023. november 27.