Feltódult lelkemben az emlékek sora,
a sors sokszor volt hozzám mostoha.
Te a fényt hoztad el,
veled lehettem őszinte, igaz szerelemmel.
Veled voltam igazán boldog,
ó, de szép volt!
Bár oly rövid volt az éjjel,
s oly hamar hajnalodott a reggeli ég,
s vége lett, elillant az izzó kéj,
tovatűnt a csodás éj!
Kezedbe kapaszkodtam,
ne menj, ne menj el,
de a vonat elindult,
s én csak néztem könnyező szemmel,
hogy elvitte oly messzire a boldogságomat,
a szívemet, a lelkemet.
Felzokog a szívem,
ha vonatot látok ma,
tudom, nem lehetsz te most rajta,
szememből hull a könnyeim zápora,
hiányzik a gitárod kedves, halk szava,
a két karod puha, ölelő áldása!
A szerelmes szavaid sora,
a bőröd illata,
hiányzik minden áldott nappal és éjszaka.
Veled álmodom,
virágos réten futunk,
s nem gondolkodunk,
a fűbe fekszünk,
boldogan ölelkezünk,
önfeledten csókolózunk,
olyan boldogok vagyunk.
Ilyenkor azt kívánom,
soha ne érjen véget ez a szép álom!

2023. november 28.