Lajta partján andalogva
Halk léptekkel az avarban.
Őszi lombok, fűzfa ága
Belesimul a Lajtába.

Ó, ti szép diákévek, emlékek,
Mindig, mindig visszatértek.
Mikor a Lajta partján sétáltam,
Természet őszi színeit csodáltam.

Ó, de kedves emlék a szívemnek!
A folyóban tavirózsa gyönyörködtet.
Falevelek sodródtak tova,
Mint emléknapjaink sorban, sorban.

Az öreg platánok azt susogták,
Törzsünkbe vésett szívet hordják.
Gondtalan diákévek tűntek sorba,
Mint víznek sodra, elcsitulva.

Folyó partján fűzfa ága
Belenéz a Lajtába.
Tükörképét csodálva
Az ősz a leveleit így cicomázza?

De sok minden jut eszembe!
Andalogva, parton elmerengve,
Csendben siklott a folyó vize,
A múló idő így feledve...

Szép emlékek velem jártak,
Sárga avarban rám találtak.
Léptem nyomán zizzent a falevél,
Régi múlt néha-néha visszatér.

Mosonmagyaróvár, 2013. november 20.