Emberek álmatlanul forgolódnak,
hangos a falu, kutyák ugatják a holdat,
bár sötét az éjszaka, csapódik egy kapu,
kiabál egy gyerek, gyere ide apu!

A késői órákban érkezik egy traktor,
pöfékel, nyikorog, lefullad vagy hatszor,
végre elhallgat, zárul egy vasajtó,
nyugalmat áraszthat az éjféli harangszó.

Hajnalra csendesül, mindenki elalszik,
színeset álmodik, álommal takarózik.
Ó, de hangosan dudálva indul egy autó,
a kutyák fülének egy újabb jajszó.

Rákezdik, ugatják, már nem lesz itt alvás,
de jó a faluban, ugye ez más?
Más itt az élet, mások a zajok,
másként is telnek a hétköznapok.

Domb mögött egy sugár éppen csak felragyog,
ébrednek a kakasok, köszöntik a napot,
kinek van nagyobb hangja, versenyre is kelnek,
szerintük gyönyörű hajnali dalt zengnek.

Itt van a nyugalom, nem mint a városban,
hangok az utcán és a szomszéd lakásokban,
hallják is egymást, vékonyak a falak,
de nem baj, ez majdnem a családban marad.

Az idős emberek magányos napokon
azt mondják, ó, de jó, jó, hogy még hallhatom,
egyedül a csendben némán, szótlanul,
a lélek elhallgat, a test feljajdul.

Kellenek a hangok, kellenek a szavak,
akkor is, ha néha már felbosszantanak,
mindegy, hogy falu vagy lakótelepek,
a hangok csak legyenek mindig veletek.